Kikapcsolódás

A Zemplén csodálatos, hegyek, völgyek, körülöttünk a természet, növények és vadon élő állatok. Már ezért megéri ide eljönni hozzánk. Mi itt Bózsván a Zemplénnek egy külön kistáján élünk. Ez itt a Hegyköz, Magyarország legészakibb kistája.

És bár tudjuk, hogy nagyon jó időt tölteni nálunk az üdülőben, azért mégis megmutatjuk, hogy mi mindent lehet csinálni a környékünkön.

Pálháza (3 km-re tőlünk)

Pálháza velünk szomszédos település, alig pár percre van tőlünk, egyébként Magyarország legkisebb városa. Felülhettek az erdei kisvasútra és a JóBringa e-bike kölcsönző elektromos kerékpárjaira, és egy teljes napot tölthettek a természetben kirándulgatva.

Pálházi Kisvasút

Ez a zempléni hegyek közötti útvonalon közlekedő kisvasút Magyarország legrégebben működő kisvasútjainak egyike. Különlegessége az egyre beszűkölő völgyben vezető vonala, melynek Kőkapu megállóhelyénél a kő kapu sziklájába vájt alagúton halad át, egy nagyszerű fekvésű vadászkastély alatt.
Pálházáról indul naponta háromszor.

A menetrendről, jegyárakról és aktualitásokról ide kattintva tudsz informálódni.

JóBringa e-bike kölcsönző

Olyan különlegességeket hozott nekünk Pálházára a JóBringa csapata, mint az elektromos kerékpárok. Akik hozzánk érkeznek az üdülőbe, egészen biztos, hogy szeretnek a természetben lenni, és ezekkel a bringákkal aztán igazán különleges élményekben lehet részetek. Két keréken járhatjátok be a Hegyközt. Választhatsz aszfalt útra, illetve erdei-hegyi utakra tervezett elektromos kerékpárokból.

A bérléssel és a kölcsönző nyitva tartásával kapcsolatban facebook oldalukon és weboldalukon informálódhatsz.

Füzérradvány (7 km-re tőlünk)

Füzérradvány sincs messze. Pálháza után a következő település, amit érdemes célba venni. És ha az első napot kisvasutazással és e-bringás túrázással töltöttetek, akkor Füzérradványban valami egészen más vár rátok.

Károlyi kastély és angolparkja

Itt van ugyanis a Károlyi-kastély és lélegzetelállító angol parkja. Ne aggódjatok, ez nem egy unalmas művészettörténeti időtöltés lesz, itt a gyerekek és a felnőttek is jól érezhetik magukat, egy picit visszacsöppenve a múltba. A kastély 1936 és 1948 között kastélyszállóként működött, a kiállítások épp ezt az időszakot idézik meg. Sok eredeti műtárgy, valamint azok különös technikával való megjelenítése látható a kiállító termekben.

Múzeumpedagógiai foglalkozások, szabadulószoba, a kisgyermekek figyelmét is lekötő kiállítási tartalmak, kávékülönlegességeket és kávézó is helyet kapott a kastélyban.

A kastély épületét különleges angolpark veszi körül. Óriási platánfák, hársfák, piramistölgyek, tulipánfák, patakok, kishidak, halastóval. A patak partján álló két óriási platánfája az ország legnagyobb példányai közé tartoznak.

A park díjmentesen látogatható a hét minden napján, de lehetőség van vezetett parktúrán való részvételre is, melyre előzetes egyeztetés alapján lehet jelentkezni!

A kastélyról, nyitva tartásról, belépő díjakról és egyéb információkról a kastély facebook oldalán és weboldalán tudtok tájékozódni.

Füzér (12 km-re tőlünk)

Egy újabb történelmi időutazás. Füzér vára sokak számára biztosan nem ismeretlen, még ha nem is járt itt, de hallott róla. Ha pedig itt vagytok, akkor semmilyen szín alatt nem szabad kihagyni.

Füzér vára

Tudtad, hogy a füzéri Várhegy Magyarország 7 természeti csodájának egyike.
Magyarország legkorábbi kővárainak egyike. Jelentős felújításon esett át 2014 és 2016 között, melynek keretében felépült az úgynevezett Alsó Vár, megújult a Felső Vár Várkápolnája, Palotaszárnya és Alsó bástyája.

Állandó és időszakos kiállítások, valamint izgalmas rendezvények várják az érdeklődőket.

További tudnivalók és információk a vár weboldalán és facebook oldalán.

Látogatóközpont

A Nagy-Milic Natúrpark Látogató Központ és Várgondnokság kárpótolja azokat, akik valamilyen oknál fogva nem tudják megtenni az Alsó-, majd a Felső Várig Vezető hegyi utat. De nem csak nekik, minden látogatónak érdemes betérnie ide, ugyanis megismerhetitek a község és a vár múltját, a környék természeti és kulturális értékeit, hagyományait. Interaktív felületek segítségével végig járhatjátok a település főbb nevezetességeit, megismerhetitek azok történetét, megtekinthetitek az eredeti, a vár ásatásai során előkerült edénytöredékeket, kályhacsempéket, használati eszközöket.

További információkat ide kattintva találtok.

Hollóháza (14 km-re tőlünk)

Hollóháza Füzértől 7, tőlünk pedig 14 km-re van. Szóval, ha túl vagytok a füzéri kiránduláson, vagy épp előtte vagytok, akkor érdemes összekötni a kettőt, ha már úgyis olyan közel vannak egymáshoz.

Porcelán Múzeum

Gyárlátogatásra sajnos már nincs lehetőség, de az ipartörténeti kiállítás, a látogatói alkotócentrum és a múzeum terasz és kávézó azért megmaradt.

A legfontosabb, amit tudni érdemes a Hollóházi Porcelánról: A Hollóházi Porcelánmanufaktúra 1777-ben alakult meg Hollóházán. Asztali készleteket, dísztányérokat, kulacsokat, tálakat, korsókat gyártanak itt. Magyarország legrégebbi porcelángyárának számít, 2017 óta pedig hungarikum.

Jegyárakról és nyitva tartásról a múzeum weboldalán lehet informálódni.

Széphalom és Sátoraljaújhely (14 és 20 km-re tőlünk)

Az előző úti célokhoz képest most egy picit délebbre vesszük az irányt. Az első állomás itt a Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalom, aztán pedig maga Sátoraljaújhely. Egy nagyon bő napot lehet eltölteni itt, tele kalandokkal.

A Magyar Nyelv Múzeuma

Magyarország egyetlen anyanyelvi múzeuma. Az anyanyelvi kultúrát közvetíti, bemutatja a magyar nyelv történeti útját, a nyelvtudomány eredményeit, a nyelvek és nyelvváltozatok egymásra gyakorolt hatását. Állandó és időszakos kiállítások, kutatások, közművelődési lehetőségek helyszíne.

A múzeumról további információkat ide kattintva találtok.

Kazinczy Ferenc Múzeum

A múzeum Sátoraljaújhely egyik legszebb, műemlék jellegű épületében kapott helyet. Nyolc gyűjtemény és három kiállítás, múzeumpedagógiai foglalkozások, ajándékbolt, kávéházi délutánok és borestek szórakoztatják a látogatókat a múzeumban.

További információk a múzeum weboldalán és facebook oldalán.

 Zemplén Kalandpark

A kalandpark önmagában is egy egész napos programelem tud lenni. Itt található az ország leghosszabb téli-nyári bobpályája, de van itt sípálya, mászófal központ, ökoturisztikai központ, jég- és rendezvénycsarnok, kalandtúra pálya, tanösvény és még rengetek más élményelem.

A Zemplén Kalandpark nyitva tartásáról, az üzemelő élményelemekről és a jegyárakról a kalandpark weboldalán és facebook oldalán lehet érdeklődni.

Sárospatak (30 km-re tőlünk)

Sárospatak sincs messze, és ha az ország közepéről vagy túlsó feléről érkeztek hozzánk, akkor ez a 30 km tényleg semmi. További várkalandra számíthattok itt a Rákóczi Vármúzeumban, és élvezhetitek a Végardó Fürdő medencéinek vizét egész nyáron.

Rákóczi Vármúzeum

Magyarország egyik leghíresebb vára, ami tele van izgalmas részletekkel. Felnőttek és gyerekek számára egyaránt jó kis program.

Van itt Vörös-torony, Ágyúöntő műhely, Olaszbástya kazamata, Reneszánsz konyha, és még sok minden más.

További információk a vármúzeum weboldalán és facebook oldalán találhatóak.

Végardó Fürdő

A térség egyetlen strandfürdője, ennélfogva nagyon népszerű. Télen is üzemel két medence fedés alatt és a szaunavilág, de a nyári strandszezonban a hatalmas zöld környezetben hatféle medence közül is lehet választani: úszómedence, tanmedence, gyermek medence, acapulco medence, termál és többcélú medence, vizes csúszda és büfék. Szóval minden, ami egy strandolós naphoz kell.

Aktualitások, jegyárak, nyitva tartás a fürdő weboldalán és facebook oldalán érhető el.

Írj nekünk

Jelezd felénk foglalási szándékod és mi hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot

SZÁLLÁSFOGLALÁSNÁL MINIMUM FOGLALÁS: 2 ÉJSZAKA!


Itt találsz minket

3994 Bózsva, Esze Tamás utca 30-31.

Telefonszámaink

+36 20 916 1856

Email

koberc.bozsva@gmail.com

Nyitva tartásunk

  • Panzió
    2024. március 15-től
  • Üdülőházak
    egész évben
  • Kemping
    2024. március 15-től őszig
  • Étterem
    minden nap: 12:00 - 20:30